Copyright 2019 - Minden jog fenntartva!

Tankönyvi feladatok „akadálymentesítése” 1.

Tankönyvek akadálymentesítéseAz otthoni fejlesztések lényege, hogy játékosan tanuljunk, de az iskola megkezdésével bizony autista gyermekünknek is meg kell tanulnia a tankönyvek, munkafüzetek, feladatgyűjtemények használatát. Ez nem megy egyik napról a másikra, de ha a könyvek feladatait akadálymentesítjük, akkor gyermekünk megtapasztalhatja, hogy a sok-sok betű és szám ugyanazokat a gyakorlatokat rejti, amit ő az asztalon kártyákkal, rajzokkal, segédeszközökkel már nagyon ügyesen képes megoldani.

Most kezdtük az első osztályt, és bár az itthoni fejlesztések alapja még mindig a játék és a játékosság, igyekszem kisfiammal a tankönyvet is megismertetni, de úgy, hogy az adott feladathoz mindig kapcsolatok tevékenykedtető, szemléltető gyakorlatokat. Ezzel tulajdonképpen akadálymentesítem számára a feladatokat, hiszen ő az ismereteket egyéni módon tudja feldolgozni.

Bővebben...

Strukturált tematikus gyakorlatok – betű- és hangtanulás

betű tanulás

 

A strukturált tematikus gyakorlatok témája bármi lehet, akár egy-egy betű vagy szám is. Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány feladatot, amit bármelyik betűre alkalmazhatunk, ha megkeressük a megfelelő szavakat, betűelemeket, verseket stb. (Mindig a gyermekünk előzetes tudásához válasszunk feladatokat!)

Bővebben...

Strukturált tematikus gyakorlatok – Évszakok, hónapok

Évszakok - hónapokAz évszakok neveivel, jellegzetességeivel, az évszakokhoz kapcsolódó legfontosabb ismeretekkel már foglalkoztunk otthoni foglalkozásainkon, de a hónapokról eddig még külön nem tanultunk. Van kisfiam szobájában évszakóra, fent vannak a hónapok nevei is, szoktuk nézegetni az én asztali naptáramat is, de a hónapok neveinek játékos gyakorlása most következett el, hiszen szeptemberben megkezdjük az iskolát.

Bővebben...

Strukturált tematikus gyakorlatok - Iskolába készülünk II.

Iskolába készülünk 2Attól a pillanattól kezdve, amikor megtudtuk, hogy kisfiunk iskolába mehet, megragadunk minden lehetőséget, hogy segítsük őt a ráhangolódásban. Képeket nézegettünk az új iskoláról és a tanító néniről, ellátogattunk és körülnéztünk, és az itthoni foglalkozásaink témája is az iskola lett.

A strukturált tematikus gyakorlatok mindig tartalmaznak matematikai-logikai, beszédfejlesztéshez és szókincsbővítéshez kapcsolódó, ritmus-és zenei ismereteket tartalmazó, általános ismereteket bemutató, nagy- és finommozgást fejlesztő, társas viselkedési szabályokat megismertető és még sokféle feladatot, és ezek mindig egy adott témához kapcsolódóan kerülnek sorra.

Mivel az iskolában tantárgyak szerint fogják tanulni a különböző ismereteket, elkezdtünk megismerkedni az iskolai tantárgyakkal.

Bővebben...

Strukturált tematikus gyakorlatok - Iskolába készülünk I.

Iskolába készülünk!A normál fejlődésű gyermekeket nem szükséges különösebben iskolára készíteni, mert 6-7 éves korra a testi-értelmi-érzelmi-szociális fejlődésük eléri azt a szintet, amire építeni lehet, és ekkorra már várják is, hogy iskolába mehessenek. Az autista gyermekeknek (és szüleiknek) úgy gondolom, ez nem teljesen zökkenőmentes folyamat, de ha tudjuk, mi okozhat nehézséget, és picit alapozunk, akkor tanév közben könnyebb lehet. Mivel minden autista gyermek más, a készüléshez is más és más gyakorlatokat, feladatokat szükséges beiktatnunk.

Ha egyedül nem tudjuk, mit szükséges gyermekünkkel gyakorolnunk, kérjünk segítséget az óvó néniktől, fejlesztő pedagógusoktól, alapítványi szakemberektől. Legtöbbször a szülő is tudja, melyek azok a területek, fogalmak, készségek és képességek, melyeket otthon is érdemes picit megtámogatni, de az otthoni feladatok legyenek játékosak, érdekesek, hogy autista gyermekünk számára az iskolavárás ne valami rémes dolognak tűnjön.

Megosztom Veletek, hogyan készülünk mi (pedagógus és pszichológus is vagyok), talán segíthet azoknak, akik most, vagy a közeljövőben kezdik meg gyermekükkel az iskolát.

Bővebben...

Strukturált tematikus gyakorlatok - A kiskakas gyémánt félkrajcárja

A kiskakas gyémánt félkrajcárja"Kötelező" mese az óvodások, kisiskolások körében A kiskakas gyémánt félkrajcárja, és az autista gyermekekkel is megszerettethető. Alkalmas ez a mese arra, hogy viccesen, jól érthetően adjuk elő, és a megfelelő kiegészítő gyakorlatokkal sok mindent fejleszthet, taníthat is. Hozzácsatolhatjuk a madarakról, a baromfiról, a tyúkról és kakasról fontos ismereteket tartalmazó feladatokat, számolhatunk érméket, együtt mozoghatunk, lélegezhetünk (felszívjuk és kiengedjük a levegőt, mint a kiskakas a vizet, illetve a darazsakat), és még további ötletek a feladatsorban és a galériában:

Bővebben...

Szenzoros játékok

Gyakran építek be a feladatsorokba szenzoros játékokat, de a foglalkozásainkon kívül is lehetőséget teremtek, hogy autista gyermekem kellő mennyiségű szenzoros ingerhez jusson. Minden autista kisgyermek másként éli meg a körülötte lévő ingereket, nekünk ehhez kell alkalmazkodnunk, hogy idővel ő is sikeresen alkalmazkodhasson a világ ezerféleségéhez.

Bővebben...

Strukturált tematikus gyakorlatok – A kesztyű mese

KesztyűmeseAz autista gyermekek szeretik a rendet, a sorrendet; kitűnően feldolgozható mese számukra A kesztyű meséje. Kisfiam már első olvasás után megjegyezte, hogy melyik állatka melyik ujjba költözött, mit csinált, mit evett, míg nekem még a többszöri olvasás után is „puskáznom” kellett. A Kesztyű mesén keresztül megismerkedhetnek állatokkal, ételekkel, hangszerekkel, szórakozási lehetőségekkel, és több fogalommal is, pl.: avar, jobb-bal oldal, egy pár/fél pár. A mese segítségével beszélgethetünk a (helyes) napirendről, az otthoni feladatainkról, munkánkról, a foglalkozásokról, az egyéni és közös elfoglaltságokról, de az otthonról, otthonosságról és az időjárásról, évszakokról is.

Ötletek A kesztyű mese feldolgozásához:

Bővebben...

Ismétlés

ismétlésA világból az a tudás marad meg legmélyebben bennünk, ami ismétlődik körülöttünk, amivel gyakrabban találkozunk, ami ismerőssé válik. Az ismerősség biztonságot és magabiztosságot ad mindenkinek, autista gyermekeinknek is. Minden tanulás első alkalommal, első próbálkozással kezdődik, az újabb és újabb ismétlések - pozitív megerősítéssel - pedig megjegyzéshez vezetnek. Nincsen olyan, hogy valamit feleslegesen, haszontalanul gyakorolunk. Mindig, minden nyomot hagy, amit ismétlünk. Segítsük, irányítsuk autista gyermekeinket, hiszen ismétléssel készségeket fejleszthetünk, elvárt viselkedési formákat taníthatunk, új szokásokat alakíthatunk ki, melyek további lehetőségeket nyitnak meg számukra.

Bővebben...

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.