Copyright 2024 - Minden jog fenntartva!

Strukturált tematikus gyakorlatok – Évszakok, hónapok

Évszakok - hónapokAz évszakok neveivel, jellegzetességeivel, az évszakokhoz kapcsolódó legfontosabb ismeretekkel már foglalkoztunk otthoni foglalkozásainkon, de a hónapokról eddig még külön nem tanultunk. Van kisfiam szobájában évszakóra, fent vannak a hónapok nevei is, szoktuk nézegetni az én asztali naptáramat is, de a hónapok neveinek játékos gyakorlása most következett el, hiszen szeptemberben megkezdjük az iskolát.


Mivel kisfiam nagyon szereti a számokat, mindenképpen a hónapok számát, sorszámát is használni akartam, hogy ezzel is motiváljam. A sorszámokat, és azt, hogy valami hányadik helyen áll a sorban – már gyakoroltuk lépcsővel, emeletekkel, tárgyakkal, közös sorba rendezéses feladattal, tehát ez nem volt számára új ismeret. Mivel a dátumok írásánál egyébként is szükség van a hónapok sorszámmal való jelölésére, legalább picit ezt is gyakoroltuk.

•    Először közösen megnéztünk egy animációt a hónapokról,

•    majd felragasztottam a táblánkra az évszakórát,

•    és azt is felírtam, hogy hónapok, hogy ismerkedjen a szóval.

•    Utána végigpörgettük az évszakóra mutatóját, és felírtam, hogy ez egy év, és az év 12 hónapból áll.

•    A 12 hónap nevét (kis képpel) felsorakoztattam az asztalra, és közösen végigolvastuk a neveket.

•    A hónap-kártyák még maradtak előtte, és kapott 12 legot, amire előzőleg ráírtam a hónapok neveit. Ezeket kellett egymásra rakni a megfelelő sorrendben. Közben együtt mondtuk a hónapok neveit, és mutattam is a kártyákon, épp hol tartunk. A végén megszámoltuk: az oszlop 12 legoból/hónapból áll.

•    A következő feladatban egy olyan órát kapott, ahol hiányoztak a hónapok nevei, csak a sorszámuk volt feltüntetve: 1. hónap, 2. hónap stb. Fa lapokat (Jenga játékból) használtam, ezt címkéztem fel a hónapok neveivel, neki kellett (sorban haladva) a megfelelő helyre rakni: 1. hónap – január, 2. hónap – február, stb. A kör forma azért jó, mert látja a gyermekünk, hogy a 12 hónap után újból egy év kezdődik – ugyanazokkal a hónapokkal.

•    Utána csoportosítottuk a hónapokat évszakokhoz – itt egy kis ügyességi (finommotorika, egyensúly, szem-kéz koordináció) feladatot iktattam be: a lapokat kellett egymásra helyezni – évszakonként. December-január-február egy oszlop, március-április-május a következő, és így lett 4 oszlopunk.

•    Ledöntöttük az oszlopokat, picit játszott, épített velük (ezt csak saját kedvtelésből), majd az első hónaptól sorban, egyesével kértem, hogy dobja a lapokat a dobozba: ez már a sokadik ismétlése volt a hónapok neveinek.

•    Jött egy kis matek: az előző foglalkozásokon tanultuk 10-ig a páros és páratlan számokat, most (mivel 12 hónapról tanultunk) 1-től 12-ig kellett a számokat a megfelelő helyre tennie.

•    Kicsit gyakoroltuk az irányokat, egy fabábuval lépkedett.

•    Visszakanyarodtunk az évszakokhoz és hónapokhoz, megnéztük a naptárban, hogy most július van és nyár.

•    Nyáron sokat süt a nap – a napocska sugarait egészítettük ki 9-re.

•    A mackós öltöztetős játékán nyári ruhát kellett adni a mackókra.

•    Cselekvéseket ábrázoló kártyákon megnéztük és elmondtuk, hogyan telik egy nap,

•    Majd megbeszéltük – szintén kártyák segítségével -, hogy a nappalok és éjszakák váltakoznak.

•    Bartos Erika: Hónapok című versének (és csodálatos, kifejező rajzainak) segítségével újra átismételtük a hónapok neveit.

•    Most segítség nélkül kellett neki az első feladatban legoból felépített hónap-tornyot elkészíteni. Egyszer sem kellett neki segíteni, simán sorolta és rakta szépen sorban a hónapokat. (Egyébként a lego kockák színeit is figyelte - emlékezett rá, hogy milyen színű volt az adott hónap -, érdemes a jó memóriájukat „használni” ezekhez a feladatokhoz.)

•    Betűkből kirakta az évszakok neveit,

•    majd az évszakóra köré neki kellett felragasztani a hónap-kártyákat, amiket a foglalkozáson használtunk. (Ez az évszakóra mindig kint van nála a tábláján.)

•    Már tanultunk emberfigurát rajzolni, de ezek csak pálcika-figurák. Ma megmutattam neki, hogy az emberkét fel is lehet öltöztetni – az évszaknak megfelelően. Rajzoltunk rá sapit, rövid ujjú pólót és rövidnadrágot.

•    Ha már a ruhadarabokat gyakoroltuk (minden évszakra), akkor majd megtanuljuk azt is, milyen szép színesek lehetnek a figura ruhái!

Nem szoktam minden bejegyzésem végére odaírni, de a segítő rajzokat, képeket, kártyákat, ábrákat érdemes laminálni, és eltenni, mert ezeket sokszor tudjuk használni. Egy-egy témát is többször ismétlünk, és a további témáinkhoz is tudjuk az elkészült szemléltető anyagokat hasznosítani. Pl.: a hónapok és évszakok az iskolában is előkerülnek majd mesék, versek alkalmával, vagy a természetismeret órán, de egy szülinap vagy más alkalom kapcsán is segítségünkre lehetnek. Ilyenkor elő tudjuk venni, megmutatni, hozzá tudjuk kapcsolni a régebbit az új ismerthez. Igazából így van értelme a témákat újra és újra elővenni, hogy bővíthessük – ezzel az ő világukat is tágítjuk.

Jó munkát! Ha kérdésed van, vagy megosztanád véleményedet, tapasztalataidat, várjuk leveledet!

Laky J. Eszter

 

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.