Copyright 2020 - Minden jog fenntartva!

Tankönyvi feladatok „akadálymentesítése” 3.

akadálymentesítés

Újra akadálymentesítés, hiszen kis elsős autistámmal ebben vagyunk, és sorra jönnek a megoldásra váró feladatok. Megoldásra várnak, és meg is oldhatók, ha segítünk nekik. A legrosszabb érzés, ha tudjuk, hogy gyermekünk tudja (képes rá, birtokában van a tudásnak), de hibásan, vagy egyáltalán nem végzi el a feladatot. Ennek több oka lehet (elterelődik a figyelme, zavarja valami inger, nem motivált stb.), de a leggyakoribb, hogy nem érti a „kérdező” szándékát. Nem tudja, „mit akar” a feladat, az ábra, és ilyenkor már a legelején feladja. Fárasztó, és sok-sok készülést igényel, de ha mi ott vagyunk, és érthetővé tesszük autista gyermekünk számára a feladatot, akkor egyre lelkesebbek és ügyesebbek lesznek, hiszen őket is az viszi előre, ha kompetensnek (nagy, ügyes és okos iskolásnak) érzik magukat.

Kisfiam már négy évesen fújta az ABC-t (magyarul és angolul is), betűzte a szavakat, majd egyre több szót alkotott, összeolvasott, és a számokat is imádja, mégis vannak mumus feladatok, amelynél megakad a fogaskerék, ekkor kell minden eszközt bevetni, hogy előremozdítsuk őket!

  • Fordítsuk le a feladatot az ő nyelvükre;
       
  • mutassuk, és jelekkel, segítő ábrákkal vázoljuk nekik a feladatot;
       
  • adjunk a kezükbe tárgyakat, képeket, amelyekkel érthetőbbé tehetjük a feladatot;
       
  • csinálják ők, mi csak terelgessük őket;
       
  • használjunk olyan eszközöket, amelyekkel már dolgoztak, amiket szeretnek (lehet számítógép, tablet segítségével is!);
       
  • nem kell a tankönyv példáihoz ragaszkodni, keressünk olyan példákat, amelyekkel könnyebben boldogulnak – a cél az ismeret megszerzése, nem a tankönyvi feladat helyes megoldása!


Néhány feladattípust mutatok be, amelynél szükség volt segítségnyújtásra, de ezután kisfiam kiválóan megértette és megoldotta a feladatot. Lássuk!

1.    Szavak kiejtése, és a sor elején megadott hang megkeresése a szavakban. Ha hallható a szóban az adott hang, alatta jelölni.
 - Bár itt nem leírt szóban keressük a betűt, hanem a kiejtett szóban a hangot, de autista gyermekeknek sokat segít, ha a kép fölött láthatja leírva is a hang betűképét. Így nem felejtik el, hogy mit is keresünk, mi a feladat, miért mondogatjuk a szavakat sorban. A betűkártyát mindig a szó fölé csúsztattam, kimondta, és végig is futtatta fejben, hogy megtalálható-e benne a hang.
- Ha olyan szóhoz (képet látnak) értünk, amelyikben nem szerepelt a keresett szó, de ő elbizonytalanodott, kimondtuk a „rossz” hanggal behelyettesítve, és már tudta is, hogy kell-e jelölni vagy sem. Pl.: a z hangot kerestük a szavakban, és a zsák szónál elbizonytalanodott. Kimondtam, hogy zák, és ő nevetett, kihagyta, és ment is tovább a következő szóra.

2.    Szavak tördelése, szótagolása, és a szó alatti téglalapok darabolása a szótagszámok szerint.
- Használjuk az egy-, kettő- és háromosztású téglalapokat segítségként, vizuális segítségnyújtásként funkcionálnak. Kisfiam egy-kettőre megoldotta a szavak szótagolását: tapsolt, kiválasztotta a taps alapján a megfelelő osztású téglalapot, majd az alapján berajzolta a könyv téglalapjára is az osztásokat. A szótagokat mutatta az ujjacskájával a téglalapok egységeire mutatva: ce-ru-za, mó-kus stb.

3.    Több, kevesebb, ugyanannyi fogalma – nyilakat rajzolni a kevesebbtől a többig, vagy a többtől a kevesebbig.
- Kisfiam régóta használja a relációs jeleket, de eddig mindig csak kettő tárgyhalmaz, vagy szám közé kellett kiraknia. Nem értette azokat a munkafüzeti feladatokat, ahol több ábra között kell relációs jeleket rajzolni, vagy nyilakkal a több/kevesebb felé mutatni.
- Ahol sorban vannak „kupacok”, és az egymás mellettiek közé kell rakni relációs jelet, ott egyszerűen kitakarom a kezemmel a többit, hogy ne zavarja. Így mindig csak kettőt lát (ahogyan eddig is), és máris megszűnt a probléma. Amint megszokják ezeket a feladatokat, már fogják tudni a figyelmüket irányítani, és a „felesleges” ingereket szűrni.
- A több-kevesebb-ugyanannyi megértését egy bevezető feladattal kezdtük, ahol autós képeket kellett a helyükre tenni. Egy nagyméretű, 6 autót ábrázoló képhez viszonyítottunk, ez volt középen. A többit elé (kevesebb), alá (ugyanannyi) vagy mögé (több) tettük. Az autós feladat után számkártyákkal is eljátszottuk.
- Az olyan típusú feladatokat, ahol nyilakat kell a több illetve kevesebb felé rajzolni ábrák között (pl.: 3 virág 2 virág 1 virág) szintén bevezető (magyarázó) gyakorlattal indítottuk.
- Képeket tettem elé, és közöttük, minden egyes képkártya után a nyíl, a reláció is fel lett tüntetve. (Pl.: 1 halacska több 2 autó több 3 virág…) Ezzel egyértelművé tettem, hogy itt sorban egymást követő, egyre több elemet tartalmazó kártyák helyezkednek el. Az első sort én építettem fel, majd a nyilak fent maradtak a helyükön, a képeket elvettem, és kisfiamnak kellett a megfelelő helyre tenni. A képeket utána számkártyákra cseréltük, és úgy is elvégeztük a feladatot. (Majd nemcsak a több, hanem a kevesebb fogalmát is ugyanígy gyakoroltuk.)
- A tankönyvi feladathoz is odaraktam a nyilakat, hogy tudja fejben illeszteni, hogy amit mi asztalon csináltunk, az ugyanolyan feladat, mint amit a tankönyvben is lát.

Mindannyian akkor tanulunk a leghatékonyabban, ha a kudarc lehetőségét a minimumra csökkentjük, a jó megoldást pedig sokszor alkalmazzuk. Pont ezért fontos, hogy azokat a feladatokat, melyek autista gyermekünknek problémát jelenthetnek, azokat megfelelően előkészítsük, és fokozatosan építsük fel a megoldáshoz (ismeret, tudás, készség) elsajátításához vezető utat! Legyen nekik is sok sikerélményük!
 

Jó munkát! Ha kérdésed van, vagy megosztanád véleményedet, tapasztalataidat, várjuk leveledet!

Laky J. Eszter

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.