Eszközök – kártyák
- Részletek
- Kategória: Kezdjük el
- Megjelent: 2016. augusztus 17. szerda, 09:12
Ahogyan azt már korábban is említettem, eszköz bármi lehet, amit hasznosan be tudunk vonni a közös játékba, a tematikus foglalkozásokba. A kártyákat nagyon szeretem, mert sokszínűen lehet őket használni, egyszerű őket kezelni, és szinte bármit megtaníthatunk velük: fogalmakat, számokat, cselekvéseket, kategóriákat, viszonyokat, stb. Az autista gyermekeknek nagyon fontos a vizuális segítségnyújtás, a „kártyás feladatokat” is szeretik.
Vannak kifejezetten az autisták hétköznapi boldogulását segítő kártyák (szimbólumok, fotók, jelek stb.), de én most nem ezeket mutatnám be, hanem olyan példákat, melyek az otthoni foglalkozások során segítik a tanulást (fogalmak kialakulását, szókincsbővítést, csoportosítást, válogatást, stb).
• Bármilyen kártyát használhatunk – függetlenül a hozzájuk tartozó szabálytól -, ami a gyermekünk fejlesztéséhez felhasználható.
• Kezdetben újságokat, régi fejlesztő füzeteket vágtam szét, és abból készítettem kártyákat (még most is szoktam ezzel a lehetőséggel élni, de ritkábban), de nagyon időigényes, ezért gyűjtögettem a használható kártyacsomagokat.
• A gyermek életkorához, fejlettségi szintjéhez illő kártyákat válasszunk, de én szándékosan vegyesen használom a különböző grafikájú kártyákat, mert ezzel is segítem gyermekemet abban, hogy többféle módon tapasztalja meg ugyanazokat az ismereteket. Pl.: Az „állat” lehet mesefigurás kártya, rajzolt állatfigura, fotó az állatról.
• Egy-egy kártyacsomag lapjait is használjunk minél többféle módon! Az állatos kártyáknál maradva: állathangok tanulásánál, állatok csoportosításánál (állatrendszertani, élőhelyük szerinti, táplálkozás szerinti csoportosításhoz), tulajdonságok tanulásánál, fotó-rajz megfeleltetésnél stb.
• Mi magunk is készíthetünk kártyákat, hiszen vannak olyan lehetőségek, melyeket kár kihagyni. Több áruházban voltak matrica- illetve kártyagyűjtő akciók, én így tettem szert sok állatos kártyámra. A sok felesleges matricát (amit lányom nem ragasztott be) átválogattam, és a jókat lelamináltam magamnak.
• Vannak kedvenc kártyáim, melyeket rendszeresen használok, mert ezernyi módon lehet bekapcsolni a fejlesztő játékokba. Ilyen például a gyerekeknek szóló Activity társasjáték kártyacsomagja, amiben állatok, érzések, foglalkozások, tárgyak (bútorok, háztartási eszközök), emberek, ételek, cselekvések, színek, formák, fogalmak, természeti jelenségek, időjárással kapcsolatos képek vannak.
Néhány konkrét játék az Activity kártyákkal:
- Kertben vagy a házban található? Kártyákat kellett a megfelelő helyre tenni. Kis játék fakerítéssel körbekerített udvar mutatta a kertet, egy játék faházikó a házat. A kártyákon volt falevél, fa, virág, ágy, hűtőszekrény, süni, út, leves, ruhásszekrény, ezeket kellett a megfelelő helyre tenni.
- Ok-okozat, asszociatív kapcsolatok tanulásához jó a tárgy-kép párosító játék, ahol az asztalra letett kártyákhoz a hozzájuk kapcsolódó tárgyat kellett párosítani. A kártyákon szerepeltek: madár, fürdőkád, furulya, mosógép, gyógyszer, ceruza. Ehhez kellett a madártollat, a fürdőszivacsot, a kottát, ruhát, lázmérőt, rajzot párosítani. Ilyen feladatot is sokféleképpen játszhatunk.
- Testrészek gyakorlása: Mutasd magadon! (És mutatjuk a testrészes kártyákat.)
- Igék (cselekvések) gyakorlása, szókincsbővítés, beszédfejlesztés: Mit csinál? És mutatjuk a kártyát: csúszdázik, fürdik, felöltözik, énekel, hegyet mászik stb.
- Kategóriák, fogalmak tanulásához válogatási feladatok: ehető/nem ehető, bútor/háztartási gép, játék/nem játék stb.
Képtelenség felsorolni, és egy szuszra bemutatni azokat a játékokat, amelyekben kártyával dolgozhatunk, de az alábbi galériában találhatsz ötleteket. Vannak közöttük gyári (mesefigurás, állatos, számkártyák stb.) és saját készítésű (betűkártyák, színkártyák, tulajdonságokat, cselekvéseket bemutató) kártyák, illetve néhány „kártyás” feladat.
Ha kérdésed van, vagy megosztanád tapasztalataidat, itt írhatsz nekem:
http://www.tovabbisvan.hu/kezdjuk-el/29-eszkozok-kartyak#sigProGalleria523ede3450