Copyright 2019 - Minden jog fenntartva!

Módosult tudatállapotban – autista gyermek mellett

módosult tudatállapotA napokban jelent meg egy interjú Bányai Éva pszichológus, hipnóziskutató egyetemi tanárral, amelyben arról beszél (saját tapasztalatai és kutatásai alapján), hogy a rákbetegség miként változtatja meg a tudatunkat, a környezetünk észlelését. Amikor elolvastam a cikket, felismertem, hogy bizony a másként fejlődő gyermekek szüleivel is hasonló történik.


Talán a diagnózissal való szembesüléskor a legerőteljesebb ez a megváltozott tudatállapot, de vannak, akik később sem tudnak megszabadulni ettől a beszűkült észlelési, gondolkodási módtól. Pedig, ahogyan a negatív szuggesztiók kiiktatása segíti a rákbetegek gyógyulását, és a kezeléseket is elviselhetőbbé teszi, úgy a megfelelő, pozitív irányú figyelem, gondolatok gyermekünk fejlődésében is segítséget nyújtanak.

Mitől lesz más a tudatunk, ha megtudjuk, hogy gyermekünk másként fejlődik? Hogyan hat észlelésünkre, érzékelésünkre a diagnózis? Néhány alkalomra emlékszem csak, amikor rajtakaptam magamat, hogy gyermekem másságával kapcsolatban másként érzékelem a külvilágot, ezek az élmények viszont kellettek ahhoz, hogy tudjam, és tegyem a dolgom – úgy, ahogyan gyermekemnek jó.


Az egyik ilyen élményem az első orvosi látogatás után volt. Nem bent az orvosnál, és nem akkor, amikor a súlyos mondatokat mondta (törődjünk bele, sosem fog beszélni, ez egy végleges állapot, ebből nem lehet meggyógyulni), hanem amikor kiléptünk az ajtón. Férjemmel fogtuk kisfiunk kezét, ő az egyik oldalon, én a másikon, és úgy sétáltunk ki a kórházépületéből, át az aulán, hogy nem emlékszem sem arcokra, sem emberekre, mintha egy mozgó, zajos köd lett volna körülöttünk, amiben valahogy átkúsztunk. Mintha az egész életünk megváltozott volna, pedig ugyanaz az édes, életvidám huncut kisgyermek lépdelt közöttünk. Az a nap volt a mélypont, de este, mikor kisfiam lefeküdt, álomba szuszogta magát, és néztem az angyali arcot, sorra csordultak ki a könnyeim, és helyre tettem magamat. Mire van szüksége? Erre, hogy sírjak? Hogy keseregjek? Nem! Arra van szüksége, hogy ugyanúgy szeressem, elfogadjam, támogassam, és egy szép világot teremtsek köré. Nem állítom, hogy később nem birizgáltak negatív gondolatok, hogy nem szorult el a szívem, ha csacsogó gyermeket hallottam (ezt is sokkal hangosabban hallja az, akinek a gyermeke nem beszél), de mára már én vagyok a legbüszkébb édesanya a világon. Büszke – elsősorban a kisfiamra, aki ebben a számára zűrzavaros világban is boldogságra törekszik, és bebizonyítja, hogy értékes kis emberke, akiben rengeteg fantasztikus képesség rejtőzik; és büszke vagyok magamra (magunkra, az egész családomra), hogy kiegyensúlyozott, derűs, támogató hátteret építettünk köré, amiben segítjük a kibontakozását.

Gyermekünk fogyatékosságát sok esetben egy olyan címkének éljük meg, amit minden szituációban magunkon érzünk. Mintha a homlokunkra lenne ragasztva, és mintha ettől az egész világ másként kezelne bennünket.  Észlelésünk beszűkül, és általában a negatív ingerekre, eseményekre figyelünk. Érzékenyebbé válunk, magunkra vonatkoztatunk olyan dolgokat is, amelyek nem nekünk vagy rólunk szólnak. Ilyen gondolatok járhatnak a fejünkben: Mindenki egészséges, mi meg… Nehezítik a dolgunkat! Minek bámulnak bennünket? Persze neki könnyű, mi bezzeg…

A módosult tudatállapotban felerősödhetnek mások nonverbális kommunikációi, úgy érezzük, a másik személy sajnálkozva vagy megvetően néz ránk, vagy épp el is fordul, kerüli a kapcsolatot a játszótéren, vonaton, boltban.

Most sokan arra gondolnak, de hát így is van: tényleg sajnálkoznak, tényleg megbámulnak, vagy kinéznek bennünket gyermekünk viselkedése miatt! Azt hiszem, ennek a helyzetnek a kezelése is a mi dolgunk, mert másként nem lesz változás. Más nem teszi meg helyettünk, mi vagyunk az első lépcsőfok. Ha mi – a bámészkodók, véleményezők ellenére is – mosolyogva, szeretettel vagyunk gyermekünk mellett, akkor azt üzenjük: velük is lehet szép az élet, ugyanúgy örömet adunk és kapunk. Sok-sok olyan családot ismerek, ahol a normál fejlődésű gyermek jóval kevesebb türelemmel, figyelemmel, szeretettel nevelkedik, mint a mi gyermekeink.

A negatív beszűkülés helyett pedig igyekezzünk nyitni: vegyünk észre minden apró boldogságot, amikor gyermekünkre nézünk, vagy vele vagyunk! Nekünk nagyon különleges, csodás gyermekeink vannak, és mi, a szülők is nagyszerűek vagyunk! Nagyítsuk fel magunkban gyermekeink mosolyát! Legyünk büszkék arra, mennyit fejlődnek! Dicsérjük meg őket, mennyit tudnak ugrálni, és ugráljunk velük! Tegyük ki a falra rajzaikat, betűiket, amikben olyan sok munkájuk van, és amivel ők is magukat szeretnék kifejezni! Dicsérjük meg őket, milyen ügyesen zenélnek, másznak, mennyi mindent tudnak a buszokról, bolygókról, hangszerekről! Érezzünk büszkeséget, örömöt mindannyian!

Nekem már egészen másként szűkül a figyelmem, a tudatom, mint kezdetben. A segítésre állt rá az agyam, azt fürkészem, milyen játékoknak örülne, hova mehetnénk vele kirándulni, mivel tudna könnyebben tanulni, kikkel tudna barátkozni stb. A pozitív élményeket, lehetőségeket kezdtem el keresni számára/számunkra, és meg is találom. Hiszek abban, hogy ha jót várunk, ha bizakodunk, akkor a szerint alakul az életünk, gyermekünké is.

A kommunikációban is figyelnünk kell, hiszen elsőként tőlünk tanul: a mi szemünket, rezdülésünket, mosolyunkat tanulja meg – ezek jelentését viszi tovább. Üzenjük azt a tekintetünkkel, hogy szeretjük őt minden furcsaságával együtt, mosolyogjunk rá őszintén, simogassuk, öleljük, hogy minden pozitív energiánkat ő is érezze, és hasznosíthassa!

Egy érdekességgel zárnám ezt a pár sort. Kisfiamat Tamásnak hívják, és amikor kiderült, hogy autista, azt mondtam a férjemnek, még a nevében is benne van, hogy ő más. Tegnap a lányom a keresztneveket „kutatta”, és odalépett, megkérdezte, tudom-e mit jelent az öccse neve? Picit gondolkodtam; hiszen tudtam, hiszen annak idején utána olvastam, de nem ugrott be. Végül lányom mondta, azt jelenti, csodálatos. Elmosolyodtam, mert itthon gyakran mondjuk neki: Csodamanó! És tényleg az. Még egy keresztnév „értelmezésénél” sem mindegy, hogy beszűkült gondolatainkkal van tele a fejünk, vagy csodálattal, szeretettel…

Ha kérdésed van, vagy megosztanád tapasztalataidat, írd meg nekünk!

Weboldalunk cookie-kat használ.

Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Információ

Rendben

Mik azok a cookiek?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.