Lelkesedés és játék – az autista gyermekek fejlődésében is

Részletek

Kategória: Szükőknek

Készült: 2019. április 02. kedd, 12:23

Találatok: 2076

Mindegy, hogy átlagos, vagy éppen kicsit sem átlagos a gyermekünk (természetesen minden gyermek egyedi és különleges), szülőként azon vagyunk, hogy a megfelelő módszerekkel támogassuk kibontakozását otthon, és a lehető legoptimálisabb helyeket találjuk meg számára az otthonon kívül is. Lehetünk nagyon magabiztos szülők, de azért a fent említett szempontok szerint rálelni a „tutira” nem is olyan könnyű feladat!

Már sokféle módszerrel ismerkedtem meg, jó néhányat ki is próbálhattam, de mindig nyitott vagyok az újra, és hiszem, hogy nincsen egy bizonyos tökéletes rendszer, ami gyermekünk esetében kiválóan alkalmazható lenne. Érdemes időt szánni arra, hogy egy-egy megközelítést alaposabban végiggondoljunk, és utána azt szemezgessük ki belőle, ami nekünk (gyermekünknek) jó lehet.

André Stern neve sokunknak ismerős lehet, ő az a művész, aki „sosem járt iskolába”. A minap belefutottam egy vele készült interjúba, és újra utánaolvastam munkásságának, további riportokat hallgattam végig, közben pedig jegyzeteltem. Jegyzeteim egy része bekerült azok közé a gondolatok közé, amelyeket azért gyűjtök, mert nagy hatással voltak rám (rengeteg ilyenem van már a gyűjteményben – nekünk, szülőknek is szükségünk van motiváló erőre és megerősítésekre!), a másik felét viszont azért vetettem papírra, mert autista kisfiam neveléséhez tudom felhasználni.

André Stern saját magát teljesen hétköznapi gyermeknek tartja, szerinte bármelyik másik gyermek – hasonló feltételek mellett – elérheti azt, amit ő. De vajon mi van azokkal a gyermekekkel, akiknek a fejlődése már alapból nem olyan, mint a többi gyermeké? Náluk is működhet?

Úgy gondolom, ha egy szülő képes figyelemmel jelen lenni a (másként fejlődő) gyermeke életében, akkor látni fogja, hogy az a gyermek mivel szeret játszani, mitől lesz lelkes, mi érdekli. Stern szemléletének egyik alappillére, hogy hagyni kell a gyermeket játszani, lelkesedni valami iránt, a mi dolgunk pedig az, hogy ezekhez a gyermek által választott tevékenységekhez támogatást nyújtsunk. Ez néha tárgyi dolog, néha csak egy-egy út, lehetőség megismertetése, esetleg a megfelelő szakember felkutatása. Hiszek abban (és magam is tapasztaltam már életemben nem egyszer), hogy az, amit mi választunk, amit lelkesen, és nem kényszerből tanulunk, az válik valódi tudássá.

Az autista gyermekek kevésbé motiváltak, és befolyásolhatók, mint a normál fejlődésű társaik, nehezebben is alkalmazkodnak egy merev iskolai rendszerhez, ezért náluk még fontosabb, hogy megragadjuk a természetes tanulási helyzeteket, azaz azokat a lehetőségeket, amelyeket a gyermekünk választ, és amiben jól érzi magát. Az autista gyermek játéktevékenységei talán furcsábbak, nehezebben érthetőbbek, de ők is azért végzik, mert örömmel tölti el őket, és közben ők is tanulnak. Mindenki válhat „tudóssá” abban, amit lelkesen végez, és ha elég elszánt. Mindegy mi okoz örömet gyermekünknek, abban erősítsük, támogassuk! Ha ez a kirakózás, akkor ebben, ha a zene, akkor abban, ha a térképekért van megőrülve, akkor ehhez adjuk támogatásunkat! Még a legkevésbé hasznosnak tűnő dologból is születhet csoda.

Amikor észrevettük, hogy gyermekünk mások számára furcsának tűnő tevékenységekben leli örömét, nem próbáltuk lebeszélni, eltéríteni, hanem megadtuk a hozzá szükséges feltételeket. Persze még nem azzal a szándékkal, hogy a jövőjét építsük, hanem azért, mert szerettük, és boldoggá tett bennünket az, ami őt boldoggá tette. Kisfiunk nagyon szerette a zenét, a hangszeres előadásokat, és egyszer kiszúrta magának a dorombot, és a kezével és szájával elkezdte utánozni, mintha nála is lenne egy. Egy idő után csak olyan zenéket kért, amiben hallotta jellegzetes hangját. Férjem vett neki egyet (aztán még egyet, és egy nagyobbat, és egy keskenyebbet…), és ő elkezdett gyakorolni. Dorombleckéket nézegetett, és igyekezett teljesen pontosan leutánozni és megszólaltatni a hangszert. A doromb-szerelem igaz már lecsengett, de évekig kedvenc tárgya volt ez a pici hangszer.

Azóta több más dologért is lelkesedett (jelenlegi kedvence a görkori, profin gurul vele), és mi mindig mellé álltunk, bármi legyen is az! Észrevettétek már, hogy az autista gyermekek szókincsének legnagyobb része azokból áll, amiket szeret? Amik számára érdekesek, fontosak: egy mesehős neve, a kedvenc ételek vagy ruhadarabok, azok a tevékenységek, amelyekre vágyik. Ez sem véletlen! Mint ahogy az sem, hogy milyen könnyen tanulják a betűket, a számokat, vagy az idegen nyelvet! Mert ez érdekli őket! Kapaszkodjunk bele minden olyan élménybe, ami iránt lelkesednek, és mire a különböző játékokból kellő tapasztalatra tesznek szert, azt is megtalálják majd, mivel (vagy mikkel) szeretnének foglalkozni felnőtt korukban.

Stern szerint a játékra és lelkesedésre (ezek az igazi, maradandó tanulás és tudás feltételei!) mindenki képes, ez velünk született képességünk. Az autista gyermekek is így működnek, támogassuk őket abban, amit szeretnek, amivel szívesen foglalkoznak, ezzel tudjuk könnyebbé, boldogabbá, sikeresebbé tenni életüket!

 „Az agyunk abból fejlődik, ami iránt lelkesedünk. A lelkesedés a tanulás üzemanyaga!” (André Stern)

Ha kérdésed van, vagy megosztanád tapasztalataidat, írj nekünk!

Kapcsolódó cikk:

- Kedves tevékenységek, az egyéni érdeklődés beépítése a foglalkozásokba