Így írunk mi…

Részletek

Kategória: Szükőknek

Készült: 2017. július 21. péntek, 08:25

Találatok: 1367

Egyre több a diagnosztizált autista gyermek, és egyre több az ezzel foglalkozó oldal, cikk és blog. Aki benne van, tudja, hogy minden autista más, tehát ha ismered a sajátodat, a rezdüléseit, az örömeit és nehézségeit, még nem ismerheted a többiekét. Vannak azonban hasonló problémák, és ami még jobb, megoldások is, így magam is szívesen olvasom az ezzel foglalkozó írásokat. Olyan jó rálelni a mások által bevált ötletekre, feladatokra, és szintén szuper érzés, ha valakinek én segíthetek a saját tapasztalataimmal és módszereimmel! Azt hiszem, a fórumoknak, blogolásnak ez az értelme!

Nemcsak az autista gyermekek különböznek egymástól, az is, ahogyan mi, szülők közelítünk gyermekünk autizmusához, és ahogyan erről írunk. Három kategória van, amivel rendszerint az ezzel foglalkozó írásokban találkozom (biztosan van többféle is, de én eddig ezekbe futottam bele):

1.    vannak, akik saját vagy családtagjuk élményét osztják meg, és ezek az írások az autizmus különlegességét, sajátosságát mutatják be (azt a világot és működést, amihez igyekszünk szülőként közelebb kerülni, megérteni),

2.    vannak azok az írások, melyek elfogadást, megértést és megoldást közvetítenek: módszereket, feladattípusokat, fejlesztési lehetőségeket bemutatva igyekeznek segíteni, (mint a www.tovabbisvan.hu)

3.    és vannak, akik a problémáikat osztják meg, amelyekkel naponta meg kell küzdeniük: tapasztalataikat utazással, a dührohammal, iskolával, étkeztetéssel és még sorolhatnám tovább mi minden mással.

Amit leírunk, azok mi vagyunk, és rajtunk keresztül az az értéke a gyermekünknek is.

1. Ha különlegességükről írunk, megismertethetjük a többi szülőt, szakembert és az „átlag” érdeklődő olvasót is azzal, milyen csodálatosak a mi gyermekeink. Kicsit furcsák, néha nehezebb velük megismerkedni, de szerethetők, és a közös világunkat színesítik.

2. Ha megoldásokról, fejlesztési lehetőségekről, pozitív tapasztalatainkról írunk, azzal segítő kezet nyújtunk sorstársainknak, és bebizonyíthatjuk, hogy ezeknek a csodálatos gyermekeknek is van jövőjük. Hinni kell bennük, mert ők is hasznosak. Egy-egy írás rávilágíthat arra, hogy talán kisebbek a lépések, kacskaringósabb az út, de mindig van eredmény és siker.

3. És vannak olyan cikkek, amelyeket én már nem olvasok el. Ezek a problémát láttatják és mutatják be, negatív képet festve az autizmussal érintett gyermekkel való közös életről. Panasz, szomorúság, kilátástalanság árad belőlük, és sajnos – tudatában sincsenek a hatásával -, de rengeteget ártanak. Nem az a baj, hogy a nehézségeket megéljük, hanem az, hogy az autizmust a negatív cikkekkel becsomagoljuk egy olyan dobozba, amit majd senki nem mer kibontani, mert mindenki félni fog a „következményektől”. Ha mi magunk problémaként tekintünk gyermekünkre, akkor ő magát hogyan fogja elfogadni? Hogyan fogadja majd őt az óvoda, az iskola, a társak?  A gondolataink, a szavaink, a viselkedésünk meghatározza a sorsukat. Ha tehernek éljük meg, teher marad. Ha a szeretetet, a derűt, a reményt és a hitet közvetítjük feléjük, akkor ebből fognak táplálkozni.

Az erős, hittel teli talajból csoda nyílik, és ha egymást bátorítjuk, és megosztjuk egymással ezeket a csodákat, akkor újabb és újabb lehetőségeket nyitunk számukra.

Ne azt kommunikáljuk kifelé, hogy nincs remény, és mi nem számítunk, mert nem így van! Valahol a mi gyermekeinknek is helyük van a jövő társadalmában: talán egy étteremben, egy varrodában, egy fordító irodában, de az is lehet, hogy egy zenekarban!

Én maradok a nevetésnél, a játéknál, a közös örömök megélésénél és megteremtésénél! Kihívásnak élem meg a feladatokat, tanulok a kudarcokból, és töretlenül hiszek abban, hogy tovább is van…

„A kapott lapjaink csupán a kiindulópontot jelentik ahhoz, ahová fejlődhetünk. A fejlődési szemléletmód alapja az a meggyőződés, hogy az ember alapvető tulajdonságai kellő erőfeszítéssel egytől egyig fejleszthetők.(…) A fejlődési szemlélet azt jelenti, hogy a nehézségek ellenére is (sőt nehéz helyzetben még inkább) eltökélten igyekszünk növekedni és fejlődni. Ezzel a szemléletmóddal akár a legnehezebb időszakokban is gyarapodhatunk.” (Carol S. Dweck)