Szülőknek

Kategória: Szükőknek
Készült: 2016. június 25. szombat, 17:10
Találatok: 1348

SzülőknekA Tovább is van… egy segítő, lelkesítő oldal elsősorban szülőknek, de hasznos tudnivalókkal szolgálhat azoknak a rokonoknak, pedagógusoknak is, akik szintén részt vesznek autista gyermekünk életében, nevelésében.

Itt csupa-csupa olyan tanács, gyakorlat, feladat található, ami a mindennapi élet megkönnyítését segíti most, és a jövőben is. Itt nincsenek azonnali eredmények, szuper változások és csodák, de tapasztalatból írom, hogy a következetes, türelmes, jókedvű munka meghozza gyümölcsét. Folyamatos és előremutató célokkal nagy utat lehet megtenni.

Sajnos, nem egyformák a rendelkezésünkre álló terápiás lehetőségek, a szakemberek, az intézményi és egyéb feltételek, de ezeket mi, szülők kiegészíthetjük otthoni fejlesztésekkel, strukturált játékokkal. Hadd idézzem Sydney Smith gondolatait: ,,A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk."
Az elinduláshoz nekem is szükségem volt arra, hogy lássam mások sikereit, eredményeit, és legfőképpen, hogy higgyek abban, hogy az itt és most az csak egy állapot, amiből van előre, van tovább.


Tanulni akarás, szakmai kíváncsiság, elkötelezettség hajtott, hogy minél jobban meg tudjam érteni az autizmust, és minél hatékonyabban tudjam segíteni saját kisfiamat. Szinte naponta jelennek meg tanulmányok, kísérleti eredmények, beszámolók, filmek, érdemes ezeket figyelni, és amit jónak találunk, azokat gyűjteni.
Az oldalamon megtalálható szakkönyvekből, előadásokból, linkekből összeállított lista csak azokat tartalmazza, amelyeket én olvastam/láttam, amiből tanultam, és hasznosnak találtam. Ezek sokat segítettek az autizmus megértésében, és a feladatok összeállításában is. Azokat az elveket, módszereket követem, amellyel szakmailag is azonosulni tudok.

Egy normál fejlődésű gyermek egy ingergazdag, szerető környezetben szinte issza magába a tudást, és az információkat képes azonnal a megfelelő helyre „iktatni”, majd amikor szükség van rá, előhúzni a kalapból. Ami ezeknek a gyermekeknek evidens, automatikus és természetes, az autista gyermekek számára akadályozott.

Miért nem kirakózik? Miért nem figyel a közlekedési lámpára? Miért nem veszi fel a papucsát, ha hideg a padló? Miért a könyv oldalszámai érdeklik, ahelyett hogy nézné a képeket? Miért nem köszön az óvó néninek?
Azért, mert az autizmussal élő gyermek nem, vagy csak nehezen képes eligazodni a felé érkező ingerrengetegben. Ha a világot kis szeletkékre, egészen kicsi egységekre bontjuk, majd lassan, mindig picit bővítve, tágítva együtt összeépítjük, akkor sok-sok minden érthetőbbé válik számára. A nálam található feladatok, gyakorlatok mind erre a fő elvre épülnek.

A tagoláson kívül a másik fontos alapelv a tanulásban a gyakorlás, a feladatok (viselkedés) ismétlése, és folyamatos megerősítése. Skinner vizsgálta a hatékony tanulás folyamatát, tőle tudjuk, hogy ahhoz, hogy egy adott dolgot megtanuljunk, az egymás utáni lépéseket a legkisebbre kell vennünk, a megerősítések gyakoriságát a maximumra kell növelnünk, és a tévedés lehetőségét pedig minimálisra kell csökkentenünk. Ezek a feltételek egy csoportban, osztályban, ahol több gyermek van együtt – kivitelezhetetlenek; de az otthoni, kétszemélyes kis foglalkozásokon megoldhatók.

Természetesen a honnan és a hová minden esetben saját autizmusban érintett gyermekünk személyiségbeli jellemzőitől függ. Mivel a sikerélmény jelentősége óriási a fejlesztésükben, azt tanácsolom, hogy minden esetben olyan rövidke játékokkal, gyakorlatokkal kezdjünk, ami biztosan sikerül neki, és ehhez olyan eszközt válasszunk, amiről tudjuk, hogy érdekli. A módszerekről, általános tudnivalókról külön menüpontban találsz kapaszkodót, ezeket érdemes végigolvasni.
A Kezdjük el! menüre kattintva találod a videókat, a feladatokat, tanácsokat, magyarázatokat. Itt kereshetsz fejlesztendő terület szerint is, eszközök szerint is, vagy csak azért, hogy az otthoni foglalkozásokhoz ötleteket találj!
Ha kérésed, kérdésed van, itt tudsz írni: Kapcsolat