Én és te – gyakorlatok a személyek elkülönítésének megértéséhez

Kategória: Kezdjük el
Megjelent: 2016. október 20. csütörtök, 17:54

Én és TeAz autista kisgyermekek kommunikációs problémái közé tartoznak a beszéd nyelvi, nyelvtani hiányosságai, zavarai is. A normál fejlődésű gyermekek mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül használják a nyelvtani szabályokat, a toldalékokat, ragokat, a szavak sorrendjét a mondatokban, tudnak kérdezni és válaszolni. Az autista gyermekek is képesek lehetnek erre, ha játékos feladatokkal felépítjük, és megtanítjuk nekik. Most olyan ötletekről írtam, amivel gyakorolhatjuk az ÉN és TE elkülönítését. Ennek nemcsak a kommunikációban van jelentősége, hanem a világban való tájékozódáshoz is szükséges.


Sok autista gyermeknél – nálunk is -, az Én és Te megkülönböztetése, használata is problémát okoz. Érdemes a lehető legegyszerűbb módon rávilágítani a különbségre. (A felsorolt gyakorlatokat természetesen nem egy nap alatt végzi és sajátítja el a gyermek! Ez egy tanulási folyamat!)

•    Szókártyával, jelekkel - Én kártya egy magába kanyarodó nyíllal, Te kártya egy kifelé mutató nyíllal; ezekkel később szóösszetételeket, rövid mondatokat is lehet alkotni, ha kiegészítjük cselekvéskártyákkal, tárgyak képével stb.

•    Rajzzal, ábrával - Egyszerű rajzokat készítsünk, ahol a figura magára mutat - én, illetve társára – te. Ez azért hasznos, mert két alakot lát, tehát egyértelműbb, hogy mindig két személyről van szó: az egyik én vagyok, a másik te; de látja azt is, hogy a másik emberke magára mutatva szintén én. Egyébként én könnyítésként a két figurát úgy rajzoltam, hogy ő magára ismerjen, és én volnék a másik. Nem művészi alkotások, de a hajszínnel és a ruha színével próbáltam hasonlóvá tenni.

•    Mutatással - magunkra mutatva, az ő kis ujját is saját magára mutatva többször elismételni: én; egymásra mutatva: te. Próbáljuk meg úgy játszani, hogy ne echolálja utánunk, amikor mi mutatjuk, mert össze fog zavarodni, hanem mindig az én mutatásom a rám vonatkoztatott én-te párt mutassa, az övé pedig az őrá érvényeset.

•    Cselekvésekkel eljátszva - felállok: én állok, majd gyermekemre mutatok: te ülsz, majd fordítva. Ez lehet az első cselekvéses játék, mert könnyű, egyértelmű. Ha ez már megy, készítsünk elő egyszerű cselekvésekhez kellékeket, és játsszuk-mondjuk el! Pl.: poharat, ceruzát – én iszom, te iszol; én rajzolok, te rajzolsz. Utána már segítő eszközök nélkül is játszhatjuk (mintha): amikor én alszom, akkor becsukjuk a szemünket, kezünkre hajtjuk a fejünket és horkolunk; ha én iszom, akkor úgy csinálunk, mintha pohárból szürcsölnénk. Gyermekem nagyon jókat szokott kacagni, mindig bolondozva játsszuk el.

•    Cselekvéses kártyákkal – Nem minden cselekvést tudunk eljátszani, megmutatni, de kártyákkal be tudjuk helyettesíteni. A behelyettesítős feladatok picit a kreativitást, a képzelőerőt is fejlesztik, én rendszeresen beiktatom a foglalkozásokba. Egy ilyen játék segítheti a mesék párbeszédeit is megérteni (- Az én sajtom, én találtam. – Lehet, hogy te találtad, de leejtetted, és én kaptam el.).

•    Testrészek, tárgyak tulajdonításával - az én orrom, a te autód stb. – itt tulajdonképpen az enyém/tied helyett használjuk, de mégis segíti a fogalom beépülését. Adjuk a kezébe kedvenceit (játék, táblagép, ruhája), és mondassuk vele: Az én pólóm. Az én könyvem. Vegyük el, és mi mondjuk neki: Ez a te pólód, a te könyved.

•    Kérdésekkel – Az „én-te” gyakran kérdés-felelet alkalmával kerül elő, ezért nemcsak állításoknál kell gyakorolni. Keressünk olyan szituációkat, ahol más módon is megtapasztalható. Pl.: Elveszem kisfiam cipőjét, a lábamhoz emelem, és mondom: Az én cipőm. Ha magától nem mondja, segítsük: Ez nem a te cipőd, az én cipőm. Előbb-utóbb ráéreznek, és válaszolni fognak. Kérdezni is tudjuk őket: Ez a te sálad? Igen, ez az én sálam.

•    Játékkal – Gyűjtöttem olyan tárgyakat, amelyek egyformák, csak színük különbözik: kékek vagy pirosak. Csipeszt, könyvet, ceruzát, építőkockát, kisautót. Elé raktam a pirosakat, magam elé a kékeket. Elmondogattuk, hogy az Én/vagy a Te ceruzád, kisautód stb. Utána összekevertem, letakartam egy terítővel, és sorban vettem ki őket, neki pedig mondania kellett, kié. Úgy is eljátszottuk, hogy ő húzta ki a terítő alól, és én mondtam meg – a szín alapján, kinek a dolga van a kezében.

•    Mindig, mindenkor – Az otthoni fejlesztő feladatoknak nemcsak a kis asztal mellett kell működniük, a cél, hogy tudják használni mindig, mindenkor. Igyekezni kell szemfülesnek lenni, és azokban a szituációkban előhúzni a tanultakat, amikor a gyakorlatban aktualitása van. Mi napokig mondtuk minden adandó alkalommal, hogy: én mosogatok, te játszol, te fürdesz, én töröllek, a te kiflid, az én kávém.

Gyermekeink is örülnek, ha valamit megtanulnak, ami számukra hasznos, és könnyebbé teszi az életüket. Gondoljunk bele, az ovis öltözködésnél, az iskolában a tanszerek pakolásánál milyen öröm, ha már figyel arra, mi az övé, és tudja is mondani.


Ha kérdésed van, vagy megosztanád tapasztalataidat, itt tudsz nekem írni: